Király László nyugalmazott tanár megnyitó beszéde
Elhangzott Holányi Julianna kiállításának megnyitóján Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház avatása alkalmából


Enyed ünnepel. Áprily Lajostól irigyelt "enyedi csend" helyét házavatás és tárlatnyitás előtti várakozással teli hangulat izgalma foglalta el. És jó, hogy a lélek zsibongása teszi mozgalmassá az Őrhegy tövében fekvő, történelmi levegőt is árasztó várost. Jó, mert hirdeti, hogy vagyunk, élünk, dolgozunk, alkotunk, mint elődeink, akik a tudomány és a művelődés fellegvárát teremtették meg, és az időnkénti gyász, bánat, kétségbeesés sem a lemondást, hanem az életerőt, az újraindulás lázas hevét ültették el a város polgárainak lelkében. A jelen is ezt az életerőt hirdeti, mert volt szándék és akarat megteremteni e szórványvidéken azt a hajlékot, melyet Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Háznak neveznek, s melyben ez alkalommal megnyitjuk Holányi Julianna festőművész "In memoriam" című kiállítását. Szívünk melegével köszöntjük az innen származó és ide mindig visszatérő művészt.

   Foto: A kiállítás házigazdája Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke volt

Kedves Holányi Julianna, engedje meg, hogy kissé tágabb körből kiindulva közelítsem meg munkásságát.

Enyed nemcsak a tudományban és irodalomban, hanem a művészetben (képzőművészetben) is jelentős, maradandó értékeknek az ihletője. Idézzünk fel néhány példát: Koréh Zsigmond tógás diákként készíti el a parasztfelkelés havasi vezetőinek egyedüli hiteles arcképét; Barabás Miklós - aki szintén itt diákoskodott - a XIX. sz. nagy portréfestője ismert volt Magyarországon és Havasalföldön, Bethlen Gábor és gróf Mikó Imre monumentális portréja a könyvtár értékeit gazdagítja; Barcsay Jenő a XX. századi nagy konstruktivista festő is a kollégiumból indult el, diákkori képe az igazgatói irodában látható, Művészeti anatómiája pedig Európa művészeti akadémiáin sikeres tankönyv; de szólnunk kell Gruzda Ferenc, Incze János, Vass Albert Dócziné Berde Amál, Székely Mihály tevékenységéről, képeik sok enyedi lakás díszei; és ne feledkezzünk meg az utóbbi évek nyári festőtáborairól sem, a gyakori bemutatókról, az enyedi csoportról, melynek lelkes szervezője Balog István.

   Foto: A kiállítást Király László, a Bethlen Gábor Kollégium nyugalmazott tanára nyitotta meg

Mi a magyarázata a város e delejes vonzóerejének? A múlt, az ősi kollégium és a várost körülölelő színpompás és változatos táj, amely tavasztól tavaszig mindig más és más arcát mutatja, amelyről Áprily Lajos is így vall: "felfokozott örömmel éltem át a barackvirágszagú őrhegyi tavaszokat és a kollégiumi erdők meg a Szabaderdő városig világító őszeit". Parajd mellett Enyed volt az ô természetszeretetének a forrása, s a szín és zene dallamában szólal meg a táj lírájában.

Holányi Julianna képein is a harmóniára vágyó ember természet felé fordulását figyelhetjük meg. A költő 17 évet, a festő 42 évet élt az Őrhegy tövében és mindkettőjük életre szóló természet és hagyomány élménnyel gazdagodott. Mindketten rendszeresen hazalátogattak, mert hívta őket a temetőkert, a vén kollégium, a vártemplom, mely "omló szürkeségbe ormol", a komor bástyák, a távolban a "kék havasok", a bükkös erdő "smaragd színe", a sárga virágot bontó som"...

   De nem csak maguk a művek tükrözik az enyedi táj meghatározott szerepét, hanem a vallomások is ezt sugallják:

Áprily írja az Enyedi csend versében:
"Gyümölcseim sárgára benned értek,
s benned fakadtak friss virágaim."

A művész ezt mondja:
"Amikor alkotok, úgy érzem mindig ott van képeimben az erdélyi táj,
ha formailag nem is, de kisugárzásban, lelkiségben igen."


   Foto: Holányi Julianna festőművész

Kedves Közönség!

Holányi Julianna életének 42 esztendejét városunkban élte le, itt született a kollégium, az Őrhegy tőszomszédságában, a vén kollégiumban végezte tanulmányait, és ez az időszak már meghatározó művészi pályájának későbbi kibontakozásában. Az elemi iskolában már díjazták rajzait és a gimnáziumi évek is egyengették útját, hiszen tehetségét oly jeles tanárok ismerték fel mint Gazdáné Olosz Ella, Szász Árpád, Székely Mihály és Horhat Horea festőművész. Én azonban úgy érzem, hogy a család is fontos szerepet töltött be, ugyanis az édesapa - Molnár Árpád, a kollégium neves tanára - nemcsak hangszeren játszott és zenekart vezényelt, hanem köztudott volt róla, hogy a betűket nem írja, hanem rajzolja, minden írott szöveg, táblázat keze alól úgy került ki, mintha kiállításra került volna. Ez a példa is bizonyára hathatott. A művészi törekvésektől átitatott diák az elnyomás nehéz időszakában a művészeti akadémia helyett a mérnöki pálya felé kényszerült. A kolozsvári tanulmányok után gyakorló mérnök volt Enyeden, de soha nem lett hűtlen eredeti célkitűzéséhez, így éveken át látogatta Horhat Horea által irányított festőiskolát, és ahogy az idő - család, munkahely - engedte ecsetet fogott a kezébe.

1989 októbere változást hozott, a család Pannónia kék ege alá, Veszprém megye Peremarton helységébe települt át. Az új otthon tája sokban emlékeztet az itteni megkedvelt vidékre, s ez a felismert kapcsolat eleven erővel bontakoztatta ki a művészi pályát, természetesen hozzájárult ehhez az ottani szabad levegő és a könnyebben elérhető lehetőségek. Így nagy szerepe volt a martonvásári mesterkurzusnak, melyet Beung-Kun Son professzor és jeles dél-koreai festőművész vezetett.

A mérnökből rövid idő alatt neves festőművész lett, akinek képei vagy kiállításokon vagy magángyűjteményekben világszerte ismertek lettek, így Nagyenyed, Gyulafehérvár (1985 az indulás), Budapest, Bukarest, Bécs, Szöul, Köln, Németország, Svédország, Izrael, Svájc, USA, Franciaország, Japán, Anglia, Kanada, és még sok-sok helyen - Torockó is.

Nem véletlenül mondtam, hogy a tehetség elemi erővel tört fel, hiszen körülbelül egy évtized alatt 100-nál is több csoportos kiállításon vett részt, az önálló kiállítások száma a jelenlegivel a 44-dik. Megyei, országos, városi pályázatokon különdíjjal, I. és II. díjjal, közönségdíjjal tüntették ki. Ugyanakkor különböző művészi szövetségek és körök tagja.

Könyvet is illusztrált itt és határon túl, bizonyára sokan ismerik Hantz Lám Irén "Nagyenyed szóban - képben" című kötetet, amelynek tusrajzai a művész alkotásai, ezek közül néhányat itt is láthatunk.

Hogyan jellemezhetők a tárlat képei? Lyka Károly művészettörténész azt írja: "Az igazi műremek legkevésbé sem tolmácsolható élőszóval, a beszéd mesterfogásaival" mert akkor már az irodalom felé hajolunk el, hagyjuk, hogy a képek a szemlélő lelkében indítsanak el egy belső folyamatot a szép, a harmónia, a nyugalom, a varázslat világa felé. Igen varázslatról szóltam, ezt idézi fel bennem Szász Pál derékbetört, tragikus sorsú, népéért sokat tevő közéleti személyiség emlékét idéző "In memoriam" című alkotás, melyről nem a tragikum, a lemondás sugárzik, hanem a remény, a hit, a jövőbemutató élniakarás. Hogyan? Mesteri kompozícióval, középpontban az emléket idéző kopjafa égbetörő csúcsívével, az alany gerincességét, megnemalkuvást hirdetve; a bokor (reménykeltő színei) keretbe fogja a kopjafát, hirdetve az életet, az emlék maradandóságát. És feldereng a múlt (az öregtemplom halvány hátterével) mintegy a biztonságot, megmaradást hirdetve.

A tárlat többi képe is - van akvarell, pasztell és tusrajz - nagyfokú kiegyensúlyozottságot, belső nyugalmat, rendet, harmóniát, egyszóval a lélek tisztaságát vetíti elénk. A mai túlzaklatott világban, a rohanó életben a képek elültetik bennünk azt a harmóniát, tisztaságot, melyre mindannyian vágyunk. Nagy esztéták állapították meg, hogy "a festészet a szín és vonal költeménye" (Rafael Alberti), máshol azt olvashatjuk, hogy a kép feladata, az alkotó "belső szépségének kitündöklése" (Tang Hon). A művész is ezt mondja magáról, hogy saját lelkemen átszűrve" készülnek akvarelljeim, pasztelljeim. Máshol az alkotó folyamatról így szól: "Az alkotás nem öncélú, viszont egy nagyon szubjektív folyamat. Minden művész a téma megválasztásától kezdve a megkomponálásig, a technikák és anyagok felhasználásával önmagát, belső énjét, gondolatait, érzéseit adja műveiben, amelyek így lesznek hidak lélektől lélekig".

Képei elárulják, hogy az impresszionisták, posztimpresszionisták világát kedveli, az apró részletek kidolgozásakor a realizmust is felismerhetjük, nem követi a modern irányzatokat, csak azt - és itt ismét a művészt idézem -, hogy "vállaljam és adjam önmagam".

   Foto: A kiállítás megnyitója nagy érdeklôdésre tartott számot a helyi lakosság körében

Megértjük és elfogadjuk ars poeticáját, és azt kívánjuk a művésznek, hogy a lélektől lélekig vezető hidak építésében szüntelen munkálkodjon, és varázsoljon minél több otthonba harmóniát, nyugalmat, természet- és hagyományszeretetet, és kívánjuk azt is, hogy szellemi nagykövetként Erdély és Pannónia gyönyörű tájait és az ott élő embereket, múltjukat, hagyományaikat ismertesse tovább is a nagyvilágban. Ne feledkezzen meg Enyedről sem, mindig örömmel fogják várni az itt élő emberek.