Holányi Zoltán
Torockói Pillanatok
- egy kiállítás margójára... -

Torockó. Egy hangulatos sziget Erdély szívében, a Borrévi szoros és a Kőköz meredek sziklakapuja között. Egy egyedi világ, mely sajátos kulturális és építészeti hagyatékát sziklák és erdők közé rejtőzve őrizte meg az évszázadok során. Egy magányos sziget, ahol az idő megáll - és még a nap is kétszer kel fel...

Orbán Balázs "A Székelyföld leírása"-ban így jellemezte e kis várost: "Alig van bérczes kis honunkban helység, mely természetrajzi, történelmi, de főleg népéleti tekintetben annyi érdekeltséget tudna költeni, mint Toroczkó; alig van hely, mely az észleletre hálásabb tért nyujtana, mint a havasoknak ezen rejtett városkája..."

A híres regényíró Jókai Mór ekképpen örökítette meg torockói élményeit az "Egy az Isten" című regényében: "Egy sziklavölgy, melybe csak egy szűk folyamparton s egy bérchasadékon át lehet eljutni. Ez a két sziklakapu a völgy természetadta erossége. Az északi bércoldalt egy őserdő borítja, a délre néző egy óriási kopár szirttömeg, messze fehérlő sziklagerinc, melyen egész a völgy lejtőjéig egy bokor sem látszik, itt-ott tátongó odúktól megszaggatva. E meztelen fehér szikla adja az egész völgynek azt a holdtájképi mélaságot. Székelykőnek híják. Valaha vár volt rajta, romjai most is láthatók, s benne magyar alvajda lakott. Hanem a kopár hegy lejtőjén aztán elkezdődnek, mint egy római színkör egymásra emelt sorozatai, a szántóföldek. Minden egyes lépcső megannyi karzat, ahol emberkéz földet teremtett a sziklából, s kényszeríté a bércfalat századról századra hátrálni elotte, és helyet adni az ő ekevasának. Ezek a lépcsők az ott épült városnak a századait számlálják. Mert a kráter fenekén egy város áll, és abban a világ legboldogabb népe lakik. És gyönyörű nép!"

Torockó festői környezete, népi építészete és színes népviselete a képzőművészek érdeklodését is felkeltette. Így többen között Vass Albert és Dóczyné Berde Amál festőművészek - mindketten a Nagybányai Festőiskola tanítványai - évtizedeken keresztül szenvedélyesen festik Torockót, olaj és akvarell képeken örökítve meg a völgy hangulatát és népviseletét.

E csodálatos táj ihlette meg Holányi Julianna festőművészt is, aki immár második alkalommal mutatta be a nagyközönségnek megörökített torockói pillanatait. A Tóbiás Éva Galériában megrendezett kiállításon Pópa Tibor nagyenyedi református lelkész méltatta a művésznőt.


1. Megnyitó beszéd
Pópa Tibor nagyenyedi református lelkész

Valaki csak elhagyta Erdélyt és a világ bármily részén telepedet meg, távol a szülőföldtől, előbb-utóbb felfedez lelkében egy új jelenséget. Talán csendes alkonyatkor, amikor kékes lila lepel hull a tájra, a szülőföld szellemapostola kopog a lélek ajtaján, megnyit egy ajtót, feltár egy egészen más világot és egy őszinte hang a költő szavával suttogja:

"Az én örömem most is ott van.
...........................................
Mind-mind az emlék drágagyöngye,
hegy, völgy, patak, virág a parton.
És kicsordul a szemem könnye."

(Petres Kálmán: Szülőföldem)

A szülőföldről elszármazott ember csak akkor mondhatja magát boldognak, ha hazajáró lelke van. Így jön haza a lélek csendes lépteivel Áprily Lajos Szentgyörgypusztáról Enyedre a második világégés zordságában, 1943-ban és felismeri otthon járva a diákok énekét, s boldogan vallja, hogy a lelketlen zord idoben" lélek van a dalban" (Áprily Lajos: Enyedi diákok).

Az Enyedről Peremartonra elszármazott Holányi Julianna festőművész eddigi és mostani tárlatain mindig felfedeztem, hogy lélek van minden alkotásában. Lélekben itthon van, ő az erdélyi táj, közelebbről Marosmente, Enyed, Torockó szerelmese olyannyira, hogy merészkedem kimondani, ez sírig tartó szerelem és huség.

Készülödés a megnyítóra. (Fotó: Holányi Zoltán)

A régi "szerelem" mellett ott van egy újabb, a második haza tájfestése a Bakony, a Balaton a maga lenyűgöző szépségével, Tihany a maga egyediségévei, az anyaországi falvak varázsa és a lélek minden baját gyógyító virágcsendéletei.

Holányi Julianna magas művészetének hajszálgyökerei Enyedre nyúlnak vissza. Ott született és a családban elődei művészetszeretete és művelése, zene, rajzhajlam, a szép iránti fogékonyság, a végzett munka pontossága, mind ott vannak gyermekkora batyujába. Majd gyermekkora batyujának nemes tartalmát bontja ki és rendszerezi a Bethlen Kollégiumban Szász Árpád tanár, Székely Mihály festőművész-tanár és Gazdáné Olosz Ella textilművész-tanár. Az ő munkájuk során lesz a ceruza nyoma biztos ábrázolás és az ecset utáni folt művészi érték. A pályája mégsem a Képzőművészeti Akadémia felé, hanem a Műszaki Egyetemre vezet és lesz okleveles mérnök. - De tehetsége hajszálerei nincsenek elvágva hanem csendben, titokban táplálják művészete később lüktető ütőerét.

A jellegzetes torockói népviseletbe öltözött diákok szavalás és népdal előadása emelte a megnyitó színvonalát. (Fotó: Holányi Zoltán)

Enyeden a Horhat Horea vezette festő iskolát, majd az új hazában való áttelepedése után Beung-Kun Sun dél-koreai festőművész vezette akvarell és kollázs mesterkurzust látogatja. Kedvenc technikája az akvarell és pasztell. Az így született alkotások ott voltak az eddigi több mint 100 csoportos, és jóval több mint félszáz önálló kiállításain bel- és külföldön (Románia, Ausztria, Németország, Svédország, Izrael, Svájc, A.E.Á., Franciaország, Dél-Korea, Japán, Anglia, Kanada, Norvégia, Törökország, Csehország stb.). Kalendáriumok, naptárak, irodalmi folyóiratok, kiadványok borítói, emlékkönyvek lesznek tusrajzaival és akvarelljeivel illusztrálva.

Témaválasztásáról és stílusáról elmondhatjuk, hogy gyakran az erdélyi emlékvilágban barangoló, technikusan modem és tematikusan szép és érték örökítő. Így lesz művészete a nagy erdélyi festő, Nagy Imre művészetével rokon, egyidőben modem és hagyományőrző. Olyan művész aki fáradságot nem ismerve járja a tájat, és benne él művészete ihletforrásában, így egyesül a táj gyönyöre és az ő lelke a születő alkotásokban, ezért élő az ő ábrázolása.

Színvilága, akár ezen a tárlaton is, lelkeket simogató az árnyékok ötvöződve találkoznak, de a színek tisztán a maguk pompájában ragyognak. A varázserejű ecset és kréta kezelésével belopja a nézőbe a természet illatát. A könnyed női kéz finom játéka és a nemes anyai lélek érzékenysége teszi a papírt és rajta az anyagot élővé és az így ábrázoltat mozgóvá. Csendéleteiben pedig mozdulatlanul él minden, és simogatva érinti a lelket, és jön békével, csenddel, fátyolos színekkel nyugtatni a rohanó világ megfáradt gyermekét, téged, engem, mindannyiunkat.

Veres Rudolf polgármester, Lassel Ágnes muzeológus, Holányi Julianna művésznő valamint az ot méltató Pópa Tibor református lelkész. (Fotó: Holányi Zoltán)

Évszakokat ábrázoló műveiben ott van a természet teljessége: a tavaszi halványban az ébredő élet, a nyár százféle zöldjében az erő, az ősz aranyozott színárnyalataiban a gazdagság hogy a tél mindent pusztító fagyában azért mégsem halott a természet, csak megfáradt, csak alszik, hogy tavasszal senki sem tudja hányadszor kezdődjön minden elölről.

Beszédem elején említettem már az alkony hazacsaló varázsáról. Most hadd idézzem Serestély Béla költőt, aki így énekel "Marosmenti alkony" című versében:

"A nap hanyatlik öregbül az alkony,
a fák s bokroknak árnyéki megnőnek,
s a lehunyó nap égő bíborából
tündéri kezek mesefátyolt szőnek
s reáterítik azt a néma vízre,

a bokrokra, a fákra
s valami édes, megnevezhetetlen
gyönyöruség borul e percben
a szunnyadó világra ..."

Az Erdélyi Szigethegység magyar katlanában, Torockón a Székelykő lábainál megállva, már tudjuk, hogy ez a pontnyi hely Európa térképén a világörökség része és Europa Nostra oklevéllel és éremmel kitüntetett település.

A közönség nagy érdeklődéssel figyeli a méltatást. (Fotó: Holányi Zoltán)

Mindez nem a jól taktikázó politikum érdeme, hanem az Isten alkotta természet szépsége és a benne élő és alkotó ember szorgalmának érdeme. Nem mi fedeztük fel a világot, hanem a világ vett észre bennünket, mint örökséget, melyet féltve ápolni, lélekben őrizni kötelességünk. Én tudom, hogy Holányi Julianna festőmuvész a jövőben is a világ bármely részén mutatkozik majd be, ott lesznek szülőföldjét, Erdélyt, közelebbről Nagyenyed és környékét bemutató képei.

A művésznő megfogalmazásában a mai tárlat címe "Torockói pillanatok" - én a magam és a valamennyiünk nevében megkérem a gyakran hazajáró Julikánkat, hogy sok ehhez hasonló pillanatokkal lepjen meg bennünket.

A jövőben mint Erdély művészapostola munkái által tegye be a világ nagy albumába szülőföldjét örökítő képeit, s így talán sokan rádöbbennek, hogy a világot bemutató nagy "vászon" a Transilván képzőművészet nélkül, még ha nem is befejezetlen, de mindenképpen szegényebb.

A megnyitót követoen több százan voltak kíváncsiak a kiállított képekre. (Fotó: Holányi Zoltán)

Végezetül még csak annyit, ha alkotói munkájában megfárad, világot barangoló járásában az emlékek elfogynak és a művészi állom álmatlanságba torkoll, vegye Fülöp Károly bíztató szavait:

"Őrhegy tövén de jó lesz megpihenni,
a kis Víz utcán álmodozva menni,
merengeni bástyáin a régi várnak.

s míg álmaim lepkéi szerteszállnak,
emlékek árja lelkem záporozza
s tunt ifjúságom újra visszahoza."

(Fülöp Károly: Haza négy év után)


2. Sajtóviszhang

Torockó. Tárlat pillanatokkal.
Bakó Botond írása (Szabadság, 2004. 08. 07.)

Nem véletlenül adta ezt a címet Holányi Julianna festőművésznő a legújabb, ezúttal torockói kiállításának. A Tóbiás Éva Galériában augusztus 4-én megnyílt tárlat zömében a csodálatos torockói táj szépségeit jeleníti meg. Láthatóak a sajátos építészetű házak, a nagy árok, az út a Székelykő felé és maga a sokszínű hegység, a kis utcácskák és sok más mozzanat a környék tájkínálatából. Néhány nagyenyedi kép is gazdagítja a választékot. A művésznő mindezt csodálatos színekkel eleveníti meg.

A kiállítás eseménynek számított Torockón. A terem zsúfolásig megtelt. A köszöntő beszédet Torockó új polgármestere, Veres Rudolf tartotta. Majd Pópa Tibor nagyenyedi református lelkész átfogó beszédben méltatta a művésznő munkásságát. A torockói iskolások háromfős csoportja szavalatokkal és népdalokkal járult hozzá a megnyitó sikeréhez. Közben a résztvevők között egy, a művésznő által felajánlott akvarellt sorsoltak ki.

A több mint 100 csoportos és 64 önálló kiállítás-sorozatot gazdagítja az augusztus 31-ig nyitva tartó képkiállítás. A szülőföldön bemutatottak közé tartozik, hiszen Nagyenyed az egyre ismertebb művésznő szülővárosa, a Bethlen Kollégium pedig alma matere - sőt, több: édesapja is itt tanított.


Torockói Pillanatok.
Józsa Miklós írása (Erdélyi Napló, 2004. 08. 10.)

Augusztus elején nyílt meg a torockói Tóbiás Éva Galériában Holányi Julianna magyarországi festőművésznő akvarell-, pasztell- és tusrajzkiállítása. A ragyogó augusztusi nap fényénél Lassel Ágnes muzeológus köszöntötte a falu jeles vendégét, majd Veress Rudolf polgármester üdvözlő szavai után Pópa Tibor nagyenyedi református lelkipásztor ismertette a művésznő pályafutását, őszinte, szép szavakkal méltatta munkásságát. A negyedszáz kiállított munka átfogó képet ad Holányi Julianna művészetéről: tájképei, virágcsendéletei, rajzai egy rendkívül érzékeny és finom lelkű ember vallomásai a természet rajongó szeretetéről, az erdélyi táj imádatáról. Ezért is tér vissza gyakran szülőföldjére feltöltődni, alkotni és kiállítani.

A kiállított munkák hangulatának tökéletesen megfelelt az öt, torockói népviseletbe öltözött kislány műsora, melyet a nagyszámú közönség (köztük sok nagyenyedi) lelkes tapssal jutalmazott. A művésznő hálája jeléül kisorsolták a mellékelt tusrajz eredetijét.

Holányi Julianna Nagyenyeden, a Bethlen Kollégium közelében látta meg a napvilágot, itt mosolygott rá az Őrhegy. Kisgyermek korától az Enyed környéki festői természet és a kollégium bűvkörében élt. Abban a városban nevelkedett, mely Áprily Lajost is elbűvölte, aki "az erdélyi hagyománysűrűség" városának nevezte a Maros menti Strassburgot. A festői természeti környezet meghatározó jellegű volt Holányira. A családi körben gondos nevelésben részesült, a művészi hajlamot őseitől örökölte. A tanulmányi évek, az óvodától a középiskola befejezéséig, ugyancsak sorsdöntők voltak életében. Abban az iskolában ismerkedett meg a rajzzal és a festészettel, ahonnan Barabás Miklós, Barcsay Jenő, Gruzda János, Dóczyné Berde Amál és Incze János indult. Itt kap a rendkívüli rajztehetség szakszerű irányítást tanáraitól, Vass Alberttől, Szász Árpádtól, Székely Mihálytól és Gazdáné Olosz Ellától. A sors azonban ideiglenesen más röppályát jelölt ki számára. A kolozsvári műszaki egyetemen szerez villamosmérnöki szakképesítést, majd az enyedi fémipari üzemben kap állást. Itt következik be a röppálya kiigazítása. A lappangó művészi tehetség feltör belőle, festeni kezd, bekapcsolódik a helyi képzőművészeti életbe, képezi magát.

1989-ben családjával Magyarországra, a Veszprém megyei Peremartonba telepszik át, ahol elkezdődik művészi pályájának gyors, felfelé ívelő szakasza. Szívós küzdelem árán a magyarországi festőművészet élvonalába küzdi fel magát. 1985-től több mint száz csoportos tárlaton vesz részt, és hatvannégy egyéni kiállítást rendez Nagyenyedtől Bécsen át Salzburgig. Munkáiért több megyei és országos kiállításon kapott I., II., illetve különdíjat. Alkotásai eljutottak a világ minden kontinensére.

Holányi Julianna művészetére jellemző az érthető, tiszta közlésmód, a biztos rajztudás, a pontos szerkesztés, a rendkívül kifinomult színérzék. Változatos művészi eljárásait biztosan kezeli, otthonos minden festészeti technikában, legkedveltebbek azonban az akvarell, pasztell, de gyönyörűek vegyes technikájú munkái és grafikái is. A művésznő vallja, hogy a festészet maga a költészet, a formák és színek költészete. Valóban, tájképei és virágcsendéletei olyanok, mint egy-egy finoman megszerkesztett lírai költemény. És ez természetes is, hiszen sok tekintetben azonos a tájélmény és a lelkialkat az Áprilyéval. Ezért is illik képeihez egy-egy Áprily-vers vagy versrészlet. Ő is vallja a nagy helikoni költővel: "Csudáltalak ezer szemmel, / ezerszemű szerelemmel... / Szépségedből örök lázban / ezer szemmel lakomáztam. / De te mind az ezer szemnek / megmaradtál rejtelemnek." Ezt a rejtelmet keresi-kutatja Holányi Julianna minden munkájában, az "egy az Isten földjén", ezen a csodálatos "holdszigeten" kiállított képeiben is.

Ehhez a kereséshez kívánunk neki erőt, egészséget, gazdag festői termést és sűrű visszatérést oda, ahonnan röppályája elindult.


Torockói Pillanatok.
Adamovits Sándor írása (Nyugati Jelen, 2004. 08. 17.)

Ugyancsak szűknek bizonyult a torockói Tóbiás Éva Galéria bemutató terme, ahol másodszor állítja ki Holányi Julianna akvarellekből és pasztellekből álló újabb alkotásait, melyekben a Székelykő lábánál meghúzódó "Holdsziget" település sokszínű világát mutatja be; egymás után elevenednek meg a jellegzetes házak, utcarészletek, a tájat uraló Székelykő, fák, bokrok, virágok az év minden szakában.

Az enyedi születésű, ma a magyarországi Peremartonban élő Holányi Julianna minden kiállított képén újra élvezhettük azt a finomságot, amit csak női alkotók műveiben tapasztalhatunk. A legkisebb részlet aprólékos kimunkálása bizonyítja, hogy egyrészt hatással volt rá a dél-koreai Beung-Kun Son festőművésznek a keletiekre jellemző finomsága (nála végezte az akvarell és kollázs mesterkurzust), másfelől lelkivilágának ma már ritkaságszámba menő derűje; minden képén süt a nap. Igazat kell adnunk Toldi Éva újságírónak, amikor azt állítja: "...Holányi Julianna a ma leginkább hiányzó szépség, a benső csönd, a békesség, a teremtett világ körülölelő szeretetének, bizalmas titkainak festője".

Ezt kapjuk vissza abban a 28 képben, melyek méltatását a Torockói pillanatok című kiállítás megnyitóján Pópa Tibor nagyenyedi lelkipásztor vállalta. Szavaiban utalt arra, hogy Holányi akvarellekből és pasztellekből álló kollekciója értékörökítő és hagyományőrző funkciót tölt be. Lélek van minden alkotásában, színei tisztán, a maguk pompájában ragyognak.

Az eladással egybekötött tárlatot augusztus 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők (interneten www.holanyi.hu). Aki arra jár, feltétlenül nézze meg a szép anyagot, mert lelkiekben gazdagodva, sokáig fog emlékezni a látottakra.