"... a sok szépség mind mire való?"

Toldi Éva
Az elvesztettnek hitt Éden szépsége
(Megnyitó 2008. március 6.-án, Holányi Julianna "Tavaszi tárlat" című kiállításán, a várpalotai HEMO-ban)

Színek és fények, fák, virágok, hegyek és völgyek, tornácok kis padokkal, aranyló emlékhidak, sóhajok és visszatérő álmok, apró örömök metaforái a naplementékben, a Bakony és a Balaton párákból is elővillanó szellő mosolya, Erdély kincses vidéke, a tavaszi nádas, és a falusi ősz, a régi malom, a havas vízpart, a Kék-kápolna, a palotai vár, az árnyak, az esti sugárkoszorúval ékes tópart... ezek a kincsek mind-mind Holányi Julianna lelki képtárából valók. Bársonyos és enyhülést kínáló világ ez, pihentető, gyógyító. Az elvesztettnek hitt Éden szépségét hozza vissza, láttatja meg velünk, a festményeknek szakrális izzása van.

Szakrális? Egyszer valaki szememre vetette: miért hozom elő mindig Istent, és a transzcendenciát, ha művészi alkotásokról írok? Még akkor is, ha maga a művész köztudottan reális ember, s szándéka sem volt spirituálisan közelíteni témájához. Bevallom, nehéz helyzetben éreztem magam, mert a kérdés minden szavát rosszindulatúnak, provokatívnak találtam, amellyel a kérdező korlátok közé akar engem kényszeríteni: Ne lássak úgy, ne halljak úgy, ahogy látnom/hallanom adatott, s forduljak el az alkotástól, sőt önmagamtól is, próbáljak az objektivitás szemüvegével ránézni a képre, elfogulatlan füllel hallgatni a zenét, s magamat, empátiámat teljesen kihagyni, semlegesíteni. Létezik-e ember, aki képes úgy járni-kelni a világban, hogy állandóan védekezzen, nehogy valami kicsit is megérintse, mert akkor nem tud tárgyilagos maradni? S egyáltalán, mi a művészet célja akkor? - kérdeztem vissza. Nem az-e, hogy az alkotó a lelkén átszűrt világról beszéljen az emberekhez, a kép, a hang, a formák, a színek, a hangulatok, a ritmusok, a dallamok közvetítésével? Hogy átadja a megélt-átélt élmények egy darabját nekünk, hogy befogadhassuk azt és gazdagodhassunk általa, s tovább adva gazdagíthassunk azzal másokat?

A kiállítást Toldi Éva újságíró nyitotta meg. A kép jobboldalán Holányi Julianna művésznő és dr. Burai Gézáné, a tárlatnak helyt adó intézmény igazgatója (fotó: id. Holányi János)

Meggyőződésem, hogy a művészet és a szakralitás, a művészet és a Lélek elválaszthatatlan. Amikor a festő ecsetjével dolgozik, amikor a költő verset ír, amikor a zeneszerző komponál, az előadóművész hangszerével, vagy az emberi hanggal megszólaltatja az alkotást, az a pillanat transzcendens. Az ihlet perceiben az alkotó nincs egyedül, ecsetjét, tollát, kezét egy felső, egy benső hatalom, a szeretet mozgatja. Valaki ír a kezeddel - fogalmazta meg Nagy Gáspár ezt az erőt csodálatosan szép versében. Mert Isten a művész által üzeneteket küld az emberekhez. Üzenetet, hogy fedezd fel a szépséget magad körül, az igazán értékeset, amely a teremtés ajándéka. Sokszor azt a szépséget is persze, amely szegénységében, elesettségében szép, mert a jóság, az igazság, a szeretetre éhség lelkületét fogalmazza meg. Ezért vallom: ami a kultúra keretei között igazi értéknek tekinthető, ami létrejött és ezután létrejövő, akár tudományos, akár művészeti, szellemi-lelki vagy tárgyi alkotásként gazdagította életünket a világban, forrásait tekintve mind a Jó Isten ajándéka. Miért mondhatom ezt? Mert az ember nem képes teremteni a semmiből valamit, az egyedül Isten képessége. Deus creator - mondja a latin. Mert mikor ő megteremtette az embert, olyan képességekkel, olyan kegyelmi ajándékokkal látta el, amelyekkel alkotni képes - valamiből valamit. A teremtett világból való fából-kőből például szobrot, vagy épületeket, a természetből nyerhető színanyagokkal festékeket, a festékekkel festményeket, ikonokat, az állatok, a növények mozgásából, a természet változásaiból megismert hangokkal ritmikus zenei mondatokat, a zenei mondatok kombinációival komoly zenei kompozíciókat, a gondolkodás, a beszéd, az írás-olvasás isteni adományával költeményeket, regényeket, filozófiai elméleteket...

S hogy mi végre az alkotás, mi értelme van a szépnek, a jónak, az igaznak, a szentnek az ember életében?

Babits írja az Esti kérdésben:

"...csupa szépség közt és gyönyörben járván mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: ez a sok szépség mind mire való?... minek a selymes víz, a tarka márvány? minek az est, e szárnyas takaró? miért a dombok és miért a lombok s a tenger, melybe nem vet magvető? minek az árok, minek az apályok s a felhők, e bús Danaida-lányok s a nap, ez égő sziszifuszi kő? miért az emlékek, miért a múltak? miért a lámpák és miért a holdak? miért a végét nem lelő idő? vagy vedd példának a piciny fűszálat: miért nő a fű, hogyha majd leszárad? miért szárad le, hogyha újra nő?"

Miért, miért? A mai kor embere is megkérdezi: Miért mindez a szépség, a természet gazdagsága, miért a művészet, mi haszon belőle, hiszen nem ehető, nem fogyasztható. Miért? A kérdésre nincsen válasz? De van. Én úgy gondolom, a teremtett világ és az emberi alkotás, a művészet, tulajdonképpen a szeretet kifogyhatatlan áradása a létező világban. A szereteté, amelyről a Biblia hirdeti: "soha el nem fogy", a szereteté, amely nélkül emberhez méltó életet élni nem is lehet. Gorkij híres mondása jut eszembe: "Az ember több annál, hogy csak jóllakjék!" Az ember nemcsak test, Lélek és Szellem is. És ahhoz, hogy a testében jól érezze magát, elengedhetetlen, hogy lelke, szelleme is táplálékot kapjon. Ez a táplálék a szeretet, amely gyógyít, s melynek hiányában a test megbetegszik. Ezért mondhatjuk úgy is: a művészet gyógyítani képes. Holányi Julika képeinek szeretetragyogása van, szeretethullámokat indítanak el bennünk virágai, kertjei, szeretett szülőföldjének, Erdélynek történelemidéző; tájai, s emlékeket hoznak fel múltunkból, gyermekkorban elvesztett hangulatokat, érzelmeket, illúziókat. Segítenek mélyebben, tisztábban felfogni világunkat, gyermekiebben szemlélni a jelent és gyermekiebben szeretni, gyermekiebben hinni, gyermekiebben várni a jövőt. Képei tehát gyógyítanak, kiemelnek a megkeseredésből, az elközömbösödött hétköznapokból, a betegség, a fáradtság, sokszor az öregség, a lemondás tespedtségéből, a fájdalom gyötrődéseiből. Vágyat ébresztenek bennünk, hogy szebb, értelmesebb, teljesebb életet lehet élnünk, hogy szükség van ránk, hogy a bennünk ébresztett üzeneteit tovább kell adnunk. Ennek szemléltetésére, hogy ez mennyire így van, szeretném felolvasni egy alsóörsi tanárnő, Novák Edit első kötetes költő egyik versét, melyben súlyos betegségéből lábadozva Julika egyik kiállítása kapcsán vetette papírra gondolatait.

Novák Edit Rám talált e táj (Holányi Julianna festményeire) és megölelt újra, amit csak sejtettem eddig, ma már tudom: ide tartozom. Lágy vörös és liluló naplementék a fodroktól estére csituló tavon, néhány barna csöndben lapuló csónak, aranyló nyugalom, s az öreg házak udvarából utcára csordogáló meleg fény, - a tétovázva tipródó idő nyoma a sánta kapun s a széljárta boglyas nádtetőn, s feljebb a hegy: a mi hegyünk, a kicsi, szelíd, megtartó, marasztaló táj.

Ha majd körbejárják a kiállítást, meg-megállva egy-egy kép előtt, kérem, Önök is éljenek e gyógyító erővel, hagyják, hogy a képek munkáljanak Önökben, hassanak a szépség, a szeretet erejével, s vigyék magukkal, adják tovább másoknak is.

A kiállítást ezennel megnyitom.

- ~ - ~ - ~ - ~ -

Gyógyítanak a szeretetragyogás képei
(Napló, 2008.03.08)

Várpalota - Tavaszi tárlat címmel Holányi Julianna festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a helyőrségi klubban.

A közelgő nőnap alkalmából rendezett tárlat megnyitóját Végvári Gábor és Egyed Istvánné, a helyi zeneiskola tanárai Bach A-moll szonátájával vezették be fuvolán és zongorán. Az erdélyi származású festőművész akvarelljeit Toldi Éva újságíró méltatta.

Holányi Julianna művésznő, Tatár Antal festőművész és Toldi Éva újságíró társaságában, a kiállítás megnyitóján. (fotó: id. Holányi János)

Színek és fények, fák, virágok, hegyek és völgyek, tornácok kis padokkal, aranyló emlékhidak, sóhajok és visszatérő álmok, apró örömök metafórái a naplementékben, az esti sugárkoszorúval ékes tópart. Ezek a kincsek mind-mind Holányi Julianna lelki képtárából valók - fogalmazott, majd így folytatta: - Bársonyos és enyhülést kínáló világ ez, pihentető, gyógyító. Az elveszettnek hitt éden szépségét hozza vissza, láttatja meg velünk, a festményeknek szakrális izzásuk van. Meggyőződésem, hogy a művészet és a szakralitás, a művészet és a lélek elválasztatatlan. Amikos a festő ecsetével dolgozik, amikos a költő verset ír, amikos a zeneszerző komponál, az előadóművész hangszerével vagy az emberi hanggal megszólalhatja az alkotást, az a pillanat transzcendens. Az ihlet perceiben az alkotó nincs egyedül, ecsetét, tollát, kezét egy felső, egy benső hatalom, a szeretet mozgatja. A kérdés: miért mindez a szépség, a természet gazdagsága, miért a művészet, mi haszna belőle? Ahogy a tárlatot ajánló Toldi Éva fogalmazott: Mert a művészet gyógyítani képes. Holányi Julika képeinek szeretetragyogása van, szeretethullámokat indítanak el bennünk virágai, kertjei, szülőföldjének, Erdélynek történelemidéző tájai, s emlékeket hoznak fel múltunkból, gyermekkorban elveszett hangulatokat, érzelmeket, illúziókat.

- ~ - ~ - ~ - ~ -
Az oldalt szerkesztette: Holányi Zoltán